MESE A KOLIBRIRŐL

Valamikor réges-régen, Dél-Amerikában, egy csodaszép trópusi esőerdőben, élt egy kicsi kolibri.

Róla szól ez a mese… Ilyen erdőségek e távoli földrészen még mindig vannak. Arrafelé óriási páfrányok, vadbanán, hatalmas kaucsukfák, fafojtó fikuszok és a trópusi erdő királyai, a paradiófák nőnek. A liánok kusza ágai-bogai úgy tekerednek, akár egy végtelen kígyó. Észre sem veszed az anakondát köztük. Az orchideák, broméliák, melyek itt lakásunk ékei, gyakoriak arrafelé. A sűrűben olyan állatok élnek, amelyekkel Magyarországon csak az állatkertben találkozhatsz. Tüskés farkú mókusok szaladgálnak ágról ágra, páncélos hátú tatúk sétálgatnak, vízi disznók rágcsálnak. A bőgőmajmoktól és a hárpiáktól (sas) hangos a vidék.

Ilyen szomszédságban él a kolibri madárka. Akkorka, hogy épp egy tucat elfér a tenyeremben, tán még a tiédben is. A kicsi kolibri egyhelyben röpködve szívogatja a nektárt a virágok szirmaiból, vagy apró rovarokat szedeget hosszú nyelvével a levelekről, rügyekről. A nap fényében, mint drágakő villan meg gyönyörű színes tollazatuk.

Egy nap nagy idő közeledett, sűrűn csapkodtak a villámok az erdőben, nyomában óriási tűz ütött ki. Minden állat menekült, az életükért futottak, repültek. Az erdő széléről bámulták a pusztítást. A fejük felett egy kis kolibri repkedett, a tűz fölé és vissza az erdőszélre.

Az állatok kérdezték a köztük legapróbb kolibrit, miért röpül pici szárnyaival újra és újra ilyen nagy távolságot, féltették a kimerüléstől.

„Elrepülök a folyó fölé vízért, hogy segítsek eloltani a lángokat” – válaszolt a kismadár.

A többi állat kétkedve jegyezte meg: „Mit ér ez a néhány csepp víz ilyen nagy tűzben, nem tudod útját állni a lángoknak”.

A kolibri így válaszolt: „Megteszem, amit csak tudok.”

Te is lehetsz kis kolibri!
A kis kolibri segített megoldani a problémát, cseppről-cseppre.
Bármilyen lépés, lehet akármilyen kicsi, amit megteszel, segíthet!